INTERJÚK

DJ Boolek alias Pánczél Gábor interjú

pgDJ Boolek alias Pánczél Gábor a hazai elektronikus zenei szcéna egyik megkerülhetetlen alakja, Magyarországon elsők között játszott a mai progresszív dance irányzatok előfutárának tekinthető Electronic Body Music-ot. A hazai e-zenei szubkultúrában sokak által csak Bibliaként emlgetett "Mennyek kapui" (LINK: http://recreation.hu/mennyek-kapui.html) című könyv társszerzője, a FREEE magazin főszerkesztője 1998 és 2001 között, DJ Budai első lemezeinek producere, hogy csak a legfontosabb lépcsőfokokat említsük. Gáborral a "Mennyek kapui" második kiadása kapcsán kezdtünk el beszélgetni az elektronikus zenéről...

Emlékszel az első találkozásodra az elektronikus zenével?

Amióta az eszemet tudom, mindig érdekelt a zene. Az általános iskola második osztályába jártam, addig nyaggattam a szüleimet, míg végre vettek egy magnót. Az elektronikus zenék rögtön a legelső felvételekkel jöttek; a hetvenes évek elején-közepén egyidejűleg több vonalon is folytak elektronikus kísérletek. A progresszív rock nagy előadói, a Pink Floyd, az Emerson, Lake & Palmer és az akkor még színvonalas dolgozatokat produkáló diszkó producerek egyaránt használtak elektronikus hangszereket, valamint jelen voltak már a krautrock nagyágyúi, a Kraftwerk, a Tangerine Dream.

 

 

Szintén erre az időszakra tehető Mike Oldfield, Vangelis, Klaus Schulze és Jean-Michel Jarre szólókarrierjének kezdete. Rendkívül izgalmas, kreativitás tekintetében a kilencvenes évek elejére hasonlító korszak volt ez. Egyre több zenész fedezte fel a szintetizátorokban, a különböző elektronikákban rejlő lehetőségeket, és próbáltak a segítségükkel merőben új hangzásokat létrehozni.

Hozzá kell tennem, hogy a szocializmus alatt a lemezboltokban az államilag támogatott előadók kiadványain kívül gyakorlatilag semmit nem lehetett kapni. Nagy szerencsém volt, hogy lakott a szomszédunkban egy zeneőrült kamionos, aki a nyugati útjairól rendszeresen hozta az újdonságokat, amiket én igyekeztem kazettára másolni. Ugyancsak szerencse, hogy nem csak egyetlen vonalra koncentrált, a mainstream poptól a legelborultabb Rick Wakeman szólólemezekig mindenfélét megvett, így - a vasfüggöny ellenére - már egészen fiatalon lehetőségem nyílt egy sokkal szélesebb spektrumra rálátni. A későbbiekben, amikor a szüleim, rokonaim nyugatra utaztak, mindig listát írtam nekik, milyen lemezeket hozzanak meg nekem.

„A múlt század kilencvenes éveinek végén a kimondottan DJ célra gyártott lemezjátszók eladási száma már meghaladta a gitárok értékesítési adatait. A második millennium idején a lemezlovasok népszerűsége a popsztárokéval vetekszik." Miközben az elmúlt egy-másfél évtizedben minden látványosan digitalizálódott. Ha például könyvelőként dolgozol, akkor még a 90-es évek előtt papír felé görnyedve ceruzával bérszámfejtettél, ma csak egy pár klikkelés egy szoftveres felületen. Vagy ha a kommunikációs iparban dolgozol, akkor az iparágadat átformálta az internet, ma már nem feltétlenül a TV-be gyártod a reklámfilmeket, vagy épp a híreket, hanem a YouTube-ra és a Netvibes-ba, és sorolhatnánk a példákat a végtelenig. Mindeközben zenében is egy ilyen digitalizáció ment végbe, sőt az elektronikus zene egyre-egyre populárisabb... Britney Spears és Madonna és elektro house és dubstep alapokra nyomja, Armani pedig Tiëstoval fémjelzi az új órakollekcióját. Mit gondolsz ezekről? Mitől, milyen faktoroktól vált egy évtized alatt a (pop)zene elektronikussá, majd ennyire populárissá az elektronikus (tánc)zene?

Bár itt látszólag két különböző dologról, egy technikai fejlődésről és egy többé-kevésbé egyidejű kulturális trendről van szó, ezek a memetika segítségével könnyen közös nevezőre hozhatók. A digitális korszak beköszöntével a mémek gyakorlatilag tökéletesen másolhatók, klónozhatók lettek. Ez egy evolúciós folyamat, a gondolatvírusok a sikeres szaporodásuk érdekében egyre kifinomultabb technikai eszközöket használnak - általunk.

A technikai fejlődés hat a stúdiókra, a „hagyományos" hangszereken játszó előadók felvételeit ugyancsak digitális technikával rögzítik, ugyanazokkal az elektronikus berendezésekkel, ugyanazon szoftverek segítségével digitális módon effektezik, vágják, masterelik. A popzene sokkal hamarabb vált elektronikussá, mint azt sokan gondolnák. Kevesen tudják, de a svéd ABBA egyedi hangzása, hetvenes évekbeli világsikere jó néhány technikai újításnak, mai szemmel már mindennaposnak tekinthető stúdió-trükknek volt köszönhető. A diszkó-korszak egyik legnevesebb producere, a Boney M mögött álló Frank Farian ugyanúgy járt el, mint ma az elektronikus zenei alkotók; házi stúdiójában, egyedül készítette a felvételeket, legfeljebb alkalmanként meghívott pár session-zenészt és énekest. A produkció színpadi megjelenítéséhez aztán felbérelt négy táncost, akik tátogtak a mikrofon előtt.

Az elektronikus zene mint különálló irányzat, mely a kezdetekben a technológiára nemcsak kizárólagos eszközként, de célként is tekintett, ugyanígy felfogható mémként, illetve mémkomplexumként. Már a kezdet kezdetén tisztán látszott, hogy potenciálisan virulens, határozottan pozitív gondolatokat közvetítő vivőmémek kapcsolódnak hozzá, így a népszerűség csak idő kérdése volt. Mikor az irányzat már globálisan populáris, a kommerciális üzenetek hozzácsatolásával alkalmassá válik reklámcélokra - ekkor látod Tiëstot az Armaninak dolgozni.

Úgy tűnik, hogy az elektronikus tánczene születésekor egyfajta mozgalomként működött, volt benne némi utópikus ígéret. Amikor elkezdtél ilyen zenét játszani vagy hallgatni, akkor ez valóban megvolt benne?

Természetesen. Az elektronikus zenei mozgalom - csakúgy, mint előtte a rock, a beat vagy az új hullám - úttörői idealista lelkesedéssel, utópisztikus elvárásokkal és ígéretekkel tették, amit tettek. Épp ezek a pozitív üzenetek a népszerű vivőmémek, melyek a kezdetekkor vonzóvá tesznek egy irányzatot. Szerencsésnek tartom magam, hogy eddig két ilyen nagy, másfél évtizedes zenei trend fejlődését belülről, tevőlegesen nézhettem végig.

Érdekes módon, egy globális zenei trend „életútja" ugyanazzal az öt részre elkülöníthető, normál eloszlást mutató adoptációs görbével írható le, mint egy találmány, az autó, a számítógép vagy akár a mosógép elterjedése. Az első rész az innovátoroké, az újdonság feltalálóié, e korai szakaszban az ismertség még a nullához konvergál. A második szakaszban csatlakoznak a korai elfogadók, ők az újdonságokra mindig érzékenyen, nyitott szemmel járnak a világban. A harmadik szakaszban jelenik meg a késői elfogadók tömege, velük együtt már elegen vannak ahhoz, hogy az újdonságnak kialakuljon a korai piaca. A negyedik szakasz a konzervatívabb hozzáállású késői többségé, az ő megérkezésükkel már tömegpiacról beszélhetünk. Végül az ötödik, utolsó fázis a lemaradóké - ahogy egy másik modell találóan nevezi, ez a hosszú farok, melyen a mai napig sokan tátott szájjal csüngnek, de - ez a periódus már kizárólagosan az üzletről szól. (És ne legyünk álszentek; adott esetben a fogyasztók kábítószerfüggéséről, akik nem a zenehallgatáshoz használnak valamilyen drogot, hanem a rendszeres kábítószer-használathoz a zene, illetve a buli a kézenfekvő ürügy.) A technológiai adoptációs görbe szociológiai modellje - melyet a hibrid-vetőmag amerikai farmerek közötti elterjedésének tanulmányozásakor fedeztek fel - megmutatja, hogy a korai szakaszokban jellemzően a tanultabb, a fiatalabb és a nagyobb kockázatvállalási hajlammal rendelkezők csatlakoznak, a későn jövők pedig a tanulatlanabb, az idősebb, a társadalmilag kevésbé aktív, illetve az alacsonyabb jövedelmű rétegekből kerülnek ki.

Zenei trendek esetében általánosságban megállapítható, hogy az izgalmas, maradandó értéket képviselő produkciók túlnyomó többsége az első két szakaszban születik, a harmadikban megkezdődik egyfajta stagnálás, a negyedik a kompromisszumok, a durva minőségi visszaesés korszaka, az ötödik pedig már szinte kizárólagosan az egyre primitívebb szintű másolatokról és ismétlésekről szól. Nagyritkán persze előfordul egy-két, üdítő kivétel, őket szívesen meghallgatom, de manapság a produkciók 99,99%-a egyértelműen szemét.

Igen, ezt a modellt ismerem én is, a saját szakmában, a technológiai alapú kommunikációs iparban is sokat emlegetik a Rogers-Bell-féle innováció diffuziós elméletet. Ellenben részben vitatkoznék Veled, mert az internet megjelenése sok szempontból megváltoztatta a klasszikus trendperiódusokat. Van a „hosszú farok" kifejezésnek egy másik, gyakrabban használt kontextusa, Anderson-féle értelmezése, miszerint az internet megjelenésével kiléptünk a tömegtermelésből, mivel már nem csak tömegesen termelt termék, szolgáltatás, produkció találhatja meg a fizetőképes közönségét, hála a blogoknak, fórumoknak, webes ajánlórendszereknek, keresőmotoroknak, a podcast-eknek, YouTube-nak vagy épp a MySpace-szerű közösségi oldalaknak, amik sokkalta demokratikusabb „kereskedelmi" csatornák, mint a Virgin Megastore. Így a mainstream dolgok mellett ugyanúgy levegőhöz, szélesebb közönséghez juthatnak a mélyebb mondanivalóval rendelkező művészek is. Ha például nekem nagyon bejön a savas dubstep, akkor tudok venni, vagy csak épp csak meghallgatni a Goth-Trad trackeket a weben keresztül... Mit gondolsz erről?

Az Anderson-féle értelmezés jól látja, hogy az internet segítségével kialakulhattak azok a vertikálisan szerveződő közösségek, melyekre korábban a kommunikáció lassúsága miatt nem nyílt lehetőség, ugyanakkor az e közösségek létrejöttét elősegítő médiumon keresztül jóval hatékonyabban, célzottan pozícionálható egy termék vagy szolgáltatás. Helyi szinten a világ bármely pontján ráfizetéses lenne a példádban említett savas dubstep kiadvány, de ha minden országban van rá átlagosan 100 érdeklődő, együtt már rentábilissá teszik a lemezt, és ez valóban pozitív hatással van a kísérletezésre. (Magyarországgal, ahol egy Roni Size szintű előadó jó, ha 200 lemezt ad el, nemigen számolhatunk.)

 

 

Az internet révén tehát célzottabb marketingkommunikáció valósítható meg, és az online értékesítés egy merőben új disztribúciós lehetőséget teremtett, azonban a klasszikus, futószalagos tömegtermelés mellett már korábban, a hatvanas évek végén megjelent az új módszer. Az első számítógépek ipari alkalmazása tette lehetővé, hogy a kisszériás termékeket különösebb átállási költség nélkül, mindössze egy program megváltoztatásával gyárthassák le. E technikák segítségével könnyen kielégíthetők lettek az egyedi vásárlói igények is.

Véleményem szerint mindezt figyelembe véve sem változtatja meg az internet a klasszikus trendperiódusokat, legfeljebb - az információ hozzáférhetősége miatt - hozzájárulhat az egyes szakaszok időbeli lezajlásának felgyorsíthatásához. Bár a könnyebben elérhető információ önmagában aligha elégséges ehhez; az emberi pszichében rejtőzhet a válasz, hogy miért ismétlődtek kortól, gazdasági vagy politikai helyzettől függetlenül szinte azonos módon a nagy könnyűzenei trendperiódusok a XX. század második felében.

Egy kicsit más jellegű dimenzióra gondoltam. Abban hiszek, hogy a digitalizáció gyökeresen formál át mindent. Kézenfekvő példával élve, ha könyvelőként dolgoztál húsz éve, akkor a bérszámfejtés még egy ceruzával a papír felé görnyedő munka volt, most pár klikkelés egy szoftveres felületen. Az analóg és az elektronikus zene között is van egy ilyen minőségi különbség...

A digitalizáció - mivel az eredetivel azonos, tökéletes másolatok létrehozását teszi lehetővé - rég átformált minden területet, aminek az információfeldolgozáshoz köze van. Természetesen óriási a különbség egy bérszámfejtő húsz évvel ezelőtti és mai tevékenysége között, csakúgy, mint egy hajszálvékony vonalakat papíron, ceruzával húzogató és egy mai, AutoCAD-en tervező mérnök, vagy egy szabad kézzel rajzoló, Letraset betűket rakosgató, és egy mai, Illustrator-rel, Photoshoppal, InDesign-nal dolgozó grafikus munkája között. Azonban a forradalmi változások korán bőven túl vagyunk; Negroponte 1998-ban ki merte jelenteni, hogy a digitális forradalomnak vége - és alighanem igaza volt. 2010-ben már nem a médium az üzenet. A digitális technika oly mértékben vált a nyugati társadalmak mindennapjainak részévé, hogy a jelenléte már fel sem tűnik, csak a hiánya; ha egy szerverhiba miatt nem férsz hozzá az e-mailjeidhez, ha egy szolgáltatás-kimaradás miatt képtelen vagy otthonról bejelentkezni a céges számítógépedre, ha valamiért nem tudsz utasítást küldeni az iPhone-odról a TVR-nek, hogy rögzítse a kedvenc sorozatod következő részét, vagy ha elromlik az autódban a GPS.

A zenében ugyancsak egyre kevésbé érhető tetten az analóg és a digitális közötti különbség, mert ma már mindenki egyaránt élvezi a digitalizáció nyújtotta előnyöket. A kilencvenes évek közepén, az elektronikus zene nagy térhódításakor az analógot remixelték, az utóbbi években az elektronikus zenében egyre több a gitár. A Pendulum jó ideje élő dobossal, gitárosokkal koncertezik. Néhány zenekarnál már meg sem tudod mondani, hogy elektronikus zenét hallasz-e, és ott van a korábban említett stúdióprocesszus, ami gyakorlatilag azonos, bármilyen zenéről legyen szó. A két dolog teljesen egybeolvadt már. Ha a zenészek, illetve stúdiók huszonöt-harminc évvel ezelőtti lehetőségeit hasonlítod a mai lehetőségekhez, a különbség természetesen óriási.

Egyáltalán, mi az, hogy elektronikus? A rockzene sem akusztikus hangszereken készül, maga a stílus az elektronikus pick upok, az elektronikus hangerősítő berendezések megjelenésének köszönheti létét. Mi marad a rockzenéből áramszünet esetén? Alapjaiban hamis az elektronikus zene és a rockzene szembeállítása.

 


Oké-oké, akkor másképp igyekszem megfogni a dolgot. Még a főiskolán írtam egy esszét arról, hogy az elektronikus zene és az őskori törzsi táncesemények között van egy érdemi analógia. Abból indultam ki annak idején, hogy a művészetek az adott kor emberében lecsapódott élmények, gondolatok lenyomatai. Az ősember számára a világ egy veszélyes, kiismerhetetlen közeg volt. A későbbiekben mindez összeszűkült, hiszen egy középkori embernek egész életében annyi információt kellett befogadnia, ami ma egy New York Times számban jelenik meg. A világ ennek hatására ma ismét rémesen komplex, sőt sokszor ugyanannyira kiismerhetetlennek tűnhet. Ehhez a „valósághoz" pedig valami nagyon hasonlóra van szükség, mint a különböző anyagok hatására transzban lévő, a tábortűz körül monoton dobolásra vonagló törzsi közösségeknek. Persze, ezt a „hipotézisemet" azóta némileg másképp gondolom. Mindenesetre az elektronikus zene is pont erről a transzról szól. Mi a véleményed erről?

Az őskori, törzsi táncok és a kilencvenes évek elején az elektronikus zene által életre hívott közösségi élmények között az analógiánál több van - gyakorlatilag ugyanazt a célt szolgálták. Meggyőződésem, hogy a nyugati civilizáció elitista zenei kultúrája a középkortól a korai újkorig egy néhány évszázados kitérő, holtvágány volt. Születtek gyönyörű klasszikus darabok, de a zene eredeti szerepe a háttérbe szorult. Az emberekben kulturális háttértől, hovatartozástól függetlenül létezik egy ősi igény a transzcendenciára, a mindennapok monotonitásából való kiszakadásra, egy valódi közösségi élményre. Az elektronikus zene globális térnyerése a formai újítások mellett éppen e gyökerekhez való visszatérésnek volt köszönhető. A mozgalom a kezdeti korszakában az őszintesége, a romlatlansága miatt hitelesen tudott közösségi élményt adó zenei eseményeket prezentálni. A népszerűség növekedésével párhuzamosan megjelent a kalmárszemlélet, a kizárólagosságra törekvés, a kirekesztés, az erőszak, végül az alvilág; a kábítószer-kereskedő partiszervezők, a maffiózó klubtulajdonosok. Az ismét elveszett élményt képtelen bármelyik zenebohóc biztosítani, aki pár éve a funkyról gyorsan átállt az elektronikus zenékre, mert már biztos üzletnek látszott. Nekik épp a legfontosabb alapok hiányoznak ehhez.

Tényleg, mit gondolsz Ibizáról? Az egykori hippi sziget ma mennyire a fogyasztói - ahogy Te fogalmaztál - kalmárszemlélet materializálódása és mennyire a tánczenei közösségi élmények Mekkája?

Teljes mértékben az első. Turistacélpont, tömegekben gondolkodnak, olyannak kell lennie a zenei kínálatnak is.

Amúgy mi az a 0,01% szerinted? Kik azok a magyar/külföldi előadók, label-ek, amikre odafigyelsz, meghallgatsz?

Pár éve nagyon tetszett, ahogy Trentemøller nyúlt az addigra veszélyesen butává vált electro-house-hoz.


Szeretem, ahogy keveri a stílusokat, mégis egyediek, felismerhetők a munkái. Ugyanez mondható el a The Field alteregó alatt publikáló Axel Willnerről. Az ember azt gondolná, a minimál az a terület, ahol már végképp nem lehet újat mondani, erre jön egy svéd a semmiből, és olyan lemezeket ad ki, hogy amikor hallgatom őket, fel-le futkos a hideg a hátamon.


Dubstepben leginkább Kode9, Burial és Skream munkái tetszenek.

A website-unkon van egy aloldal (LINK: http://www.recreation.hu/albums/elektronikus-zenei-albumok.html), melyen éves bontásban az elmúlt fél évszázad - véleményünk szerint - legfontosabb, legnagyobb hatást kiváltó elektronikus zenei albumait soroljuk fel.

Örülök, hogy Trentemøllert említed. Én is imádom az ő zenéit, nemrég voltam Koppenhágában meghallgatni. Furcsa volt látni, hogy péntek este a város egyik legnagyobb klubjában, a Vegában játszott. Ez a buli meg volt hirdetve, 11-kor beálltam a klub előtt lévő több mérföldes sorba, majd egy óra múlva kb. 2 métert jutottam előre, amikor feladtam a dolgot... aztán másnap hallom, hogy szombaton is fellép, csak hát ez nem lett bepromózva, a város szélén, egy ipartelepen lévő kis klubban. Ott 150 embernek játszott, ráadásul villámgyorsan be is jutottunk. :) Kfét dolgon lepődtem meg: egy, mennyire sok a homoszexuális, kettő, nem csupán elektronikus zenét pakoltak a DJ-k, hanem mentek rockzenekarok, például az Oasis számai is. Később mondta egy dán ismerősöm, hogy az elektronikus tánczene közel sem olyan populáris náluk, mint gondoltam, helyette viszont nagyon mennek az elektronikus alapokra helyezett gitárzenék.

Elsősorban a helyszínen múlik, hogy mennyi a meleg. Sok legendás klub, például a londoni Heaven eleve gay-klub volt. A diszkó-korszak homoszexuálisok körében rendkívül nagy népszerűségnek örvendő irányzatából, a Hi-NRG-ből fejlődött ki később a house.

A tisztán elektronikus zenék popularitása évek óta visszaesőben van szinte az egész világon. Nyugaton ez sokkal inkább érzékelhető, mint Magyarországon, ahol az ötéves késés nemcsak a trend népszerűvé válásakor volt jellemző, hanem most, a lefutásakor is érvényesül. Később kezdődött, később cseng le.

Mi újság a dubsteppel? Az egyik legfrissebb elektronikus zenei hajtás. Mi jön ezután vajon?

Ki tudja? Mindig lesznek kísérletező kedvű úttörők, akik előállnak valami szokatlanul új dologgal, amiből aztán az évek alatt - kellőképpen lebutítva - olcsó tömegtermék lesz.

Hétvégén voltam az Amszterdam melletti DanceValley-ben, ahol tavaly 90 000 ember bulizott együtt. Mit gondolsz, akkor 5 év múlva Közép-Európában is ilyen bulik várhatóak? Mert hát a Creamfields Central-Europe-on ehhez képest még igen csak kevesen voltak idén.

90 000 ember összecsődítése elsősorban a promóción, másodsorban a programon múlik. Nem lehetetlen, de ilyen létszámot színvonalas produkcióval nagyon nehéz elérni. Attól tartok, egy ilyen bulin nem érezném jól magam. Nagyszerű érzés volt a Szigeten egy óriássátorban hat-hétezer ember előtt játszani, de sokat levett az élményből azt a rengeteg részeg, igénytelen, mocsokban fetrengő embert látni.

A stílus születésekor kerültél a Freee Magazin élére. Mesélnél kicsit erről?

Bárcsak nálunk született volna a stílus, de sajnos nem így történt... '95-ben a Top tv-n a DEE ZONE című műsor társszerkesztője és -műsorvezetője voltam. Novemberben meghívtak minket egy bulira, ott tudtam meg, hogy pár lelkes fiatal összehozott egy techno-fanzint. Tartalmi, szerkesztési és grafikai szempontból egyaránt megmosolyogtatóan amatőr volt az első lap, viszont lehetett érezni, hogy valami fontosat csinálnak. Emlékszem, a Budaival arról beszélgettem ezen bulin, mennyi tévhit van az elektronikus zenék körül, az emberek még azt se tudják, mi a house és a techno között a különbség. Felajánlotta, hogy írjak egy stílusismertetőt a következő számhoz, ebből nőtt később ki a dance-lexikon. Ekkor még a Varga Tibi volt a főszerkesztő, aki - bár szerette ezeket a zenéket - a beosztásához képest viszonylag keveset tudott az irányzatról, a kulturális háttérről vagy magukról az előadókról, inkább az újság kinézetét rakta össze. Amikor a Top tv az anyacég korrupt, dilettáns tulajdonosai miatt az országos népszerűsége ellenére szomorú véget ért, szerkesztő lettem a Freee-nél. '98-ra végképp kiéleződött a Varga Tibi és a tulajdonos közötti nézeteltérés, így én kaptam meg a főszerkesztői státuszt. Láttam, hogy mennyi mindent lehetne másképp, jobban csinálni. Hihetetlen lekesedéssel, elhivatottsággal vetettem bele magam a munkába, évekig szinte minden percemet ez töltötte ki. Összehoztunk egy komoly szerkesztőgárdát, amivel már kinőttük a fanzine-korszakot, formátumot váltottunk. Büszke vagyok rá, hogy a magyar lappiacra jellemző, rendkívül éles versenyhelyzetben, ahol egymás után csődöltek be a külföldi lapok komoly tőkével indított adaptációi, mi százszázalékosan magyar tulajdonból, kizárólagosan magyar szerkesztőgárdával véleményformáló médiummá tudtunk válni. Ekkor már multinacionális cégek hirdettek nálunk. Rendezvényeket szerveztünk, jó néhány nagynevű külföldi előadót, DJ-t mi hoztunk el először Magyarországra. Közben lemezek producerei munkát végeztem, mind a hat kiadványom hosszabb-rövidebb ideig az eladási listák élén állt. Szép időszak volt. 2001 májusáig toltam a szekeret, addigra megváltoztak a dolgok. Hogy a Freee Magazinról sokaknak a mai napig én jutok az eszébe, azt jelentheti: talán mégse végeztem olyan rosszul a dolgomat.

Tartasz számon olyasmit, hogy „legjobb party az életedben"? :)

Remélem, nem hangzik túl önzőnek, de mindig azokat a partykat szerettem a legjobban, amikben aktívan - akár szervezőként, akár fellépőként - vehettem részt. Ez nem pusztán az anyagiakról szól, még azokat a rendezvényeket is jobban szeretem, amelyek valamiért ráfizetésesek lettek. Valószínűleg nem én vagyok az ideális passzív befogadó. Amikor vendégként vagyok ott egy partyn, úgy érzem, semmi dolgom, és hamar elunom az egészet. Főleg akkor, ha a fellépő kommersz lakossági trance-szel vagy bugyuta electro house-szal végez akusztikai környezetszennyezést, közben szentül meg van győződve róla, hogy micsoda haladó dolgot is tesz...

Jól tudom, hogy Ti szerveztétek az első drum & bass bulit idehaza? A dobbasszus hangzásilag nagyon különleges és újszerű volt. Te is kizárólag d&b-t játszottál?

A Molnár Béla szervezte a bulit, a T Power volt a nagy külföldi név, akit persze még alig ismert akkor valaki. A Jutasi Tomi javaslatára hívtak meg minket játszani, ő tudta, hogy nekünk vannak ilyen zenéink. Előtte egy másik bulin zenéltem, amikor megérkeztem az E-Play-be, fent a nagyteremben már játszott a T Power - gyakorlatilag saját magának, mert mindenki az alsó szinten volt. Annyira szokatlan, ismeretlen volt akkor még a drum & bass, ráadásul az embereknek fogalmuk sem volt, hogyan kell rá táncolni. Hogy mentsék, ami menthető, az alsó szinten az akkor szokásos techno-trance vonal ment, de - mivel nem erre voltak felkészülve - már kezdtek kifogyni a munícióból. Nálam a másik buli miatt volt lemez bőven, láttam, hogy a drum & bass ott egyáltalán nem működik, úgyhogy befúrtam rendesen, sikítoztak is a népek. Szegény T Powernek biztosan nem ez volt élete partiélménye.


Nem sokkal később a Fővárosi Nagycirkuszban volt egy underground szervezésű jungle party, ahol főleg a Palotai Zsolt nyomta a zenét, sokan azt tekintik az elsőnek. Aztán tartottunk a Fiatal Művészek Klubjában a Zsolttal közösen törtütemes bulit, de csak lassan fogadták be az emberek, pedig akkor már folyamatosan játszottuk minden hétvégén a drum & bass-t a Tiloson is. Pár évvel később már más volt a helyzet.

Most 2010 van. Mi lesz pár év múlva a helyzet?

Bár tudnám. :)

Ha nem indiszkrét - pár éve kiköltöztél az USÁ-ba - szoktál még hazajárni? Foglalkozol vagy fogsz-e foglalkozni munka szinten az elektronikus zenével? Aktívan figyeled még a partyéletet, jársz még bulikba?

2003-ban jöttem el, azóta nem jártam otthon. (A hazai híreket figyelve nem nagyon maradtam le semmiről.) Egy gyerekkori, nagyon jó barátom évtizedek óta itt él, egyik ismerőse a kezdetek óta, rendszeresen szervez partikat. Adott volt tehát a lehetőség, hogy bekapcsolódjak a Los Angelesi underground elektronikus zenei életbe, mégsem éltem vele. A fém lemezes dobozomat ma éjjeliszekrénynek használom. Ritkán el-elmegyek egy nagyobb rendezvényre, van például egy mega-buli, a Nocturnal, amit minden évben egyszer a downtownban, a felhőkarcolókkal a háttérben tartanak meg.

 


Negyedórára tőlem, Hollywoodban van a világ legjobb klubjának megszavazott Avalon. Az itteni barátaim állandóan invitálnak, de nagyon ritkán szánom rá magam, hogy elmenjek velük. Elszomorít, amit az ilyen helyeken tapasztalok. Ha a kilencvenes évek elején előre láttam volna, hova jut a dolog, talán sosem kezdek elektronikus zenékkel foglalkozni.

 

Gaben Kaizer

Kapcsolódó linkek:

Pánczél Gábor label-jének website-ja és blogja:

http://www.recreation.hu/

http://www.recreation.hu/villanynaplo/